2006. július 13. Csütörtök, reggel nyolc óra     

ANYÁM! BOROGASS! Ma kapok értesítést az állásomról, és nagyon izgulok!

…

…

…

…

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ezaaaaaz! Enyém az állás! Hawaii! Jövő hét hétfőn repülök! Az első gépem Görögországba, Korfura megy, már alig várom!

Nagy izgalmamban észre sem vettem, hogy még egyszer sem keltem a héten ilyen későn (nyolc óra)!

Viszont az eléggé elrontotta felhőtlen jókedvemet, hogy most már a húgom is cukkol. „Kinga! Ne mondj ilyeneket édes Zolimra! Tök igaza volt! Sose fogsz a lábadra állni! Sajnáljuk, hogy nekünk kellett felvilágosítanunk! Családod és a húgod, Enci” hát ez király. De a válaszom is király volt=) „juj sajnálod, hogy nektek kellett felvilágosítanotok? SZÁNALOOOOOM! Figyeljetek, engem baromira nem érdekelnek a dolgok, amiket a fejemhez vágtok! Nagyon jó család vagytok! Piszkáljátok a legidősebb testvért? Hát akkor sok szerencsét! Amúgy van állásom, és tök sokat keresek! Ez van…” annyira utálom, hogy ilyen bunkónak kell lennem, de inkább kiállok magamért! Hamarosan jött a válasz. „a legnagyobb lányom? A legnagyobb lányom állt legkésőbb a lábára! Anyu!” Omg. Hát ez nem volt túl kedves. Mindegy, nem teszem meg nekik azt a szívességet, hogy válaszolok.                                 

Megnéztem a postámat, és valami idióta bedobott a postaládámba egy kártyalapot, amin egy koponya volt. Normális ez?
Na jó, nem akarom apróságokon felhúzni magamat. Gondolom, valami jókedvű tini dobta be.

Vagy nem? Jött e-mailben egy gyászjelentés a halálomról. ÚRISTEN! Még a nevét se tudom, a e-mail címe hitetlen@vipmail.hu ! A tárgyhoz pedig azt írta, hogy "Bepillantás a jövőbe".
Nem tudom, ki szórakozik, de borotvaélen táncol. Ha megtudom, ki az, nem állok jót magamért.
Na, megyek ebédet főzni.
Puszi!